Cthulhu-mítosz

Somogyi Gábor a Magyar H. P. Lovecraft Portál tulajdonosa, az Azilum magazin főszerkesztője, egyesületünk tagjaként, rendelkezésünkre bocsátotta a Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, aminek első része március elején jelent meg az Árnyak az időn túlról című antológiában. Gábor tanulmánya arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. Annyit előjáróban elárulhatunk, hogy nem Lovecraft ez a személy, hiszen maga a terminus sem tőle származik. Hosszú ideje vártunk arra, hogy egy magyar nyelvű, professzionális tanulmány tisztázza a mítoszhoz társuló tévhiteket, amik H. P. Lovecraft halála után több mint 80 évvel is tévútra terelhetik a rajongókat.

A márciusi kötetben megjelent tanulmány, egy háromrészesre tervezett sorozat első darabja. Mivel ennek hossza is közel 100 000 leütésnyi, három vagy négy részletben – hetente vagy kéthetente – fogjuk megjelentetni a honlapon.

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #1

Ahogy a Facebook oldalunkon hírt adtunk róla, Somogyi Gábor a Magyar H. P. Lovecraft Portál tulajdonosa, az Azilum magazin főszerkesztője, egyesületünk tagjaként, rendelkezésünkre bocsátotta a Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, aminek első része március elején jelent meg az Árnyak az időn túlról című antológiában. Gábor tanulmánya arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy…
TOVÁBB >>

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #2

Folytatjuk Somogyi Gábor, az Azilum magazin főszerkesztőjének Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, ami arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. Az Árnyak az időn túlról című, márciusban megjelent antológiában megjelent tanulmány, egy háromrészesre tervezett sorozat első darabja. Mivel ennek…
TOVÁBB >>

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #3

Folytatjuk Somogyi Gábor, az Azilum magazin főszerkesztőjének Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, ami arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. Az Árnyak az időn túlról című, márciusban megjelent antológiában megjelent tanulmány, egy háromrészesre tervezett sorozat első darabja. Mivel ennek…
TOVÁBB >>

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #4

Folytatjuk Somogyi Gábor, az Azilum magazin főszerkesztőjének Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, ami arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. Az Árnyak az időn túlról című, márciusban megjelent antológiában megjelent tanulmány, egy háromrészesre tervezett sorozat első darabja. Mivel ennek hossza is közel 100 000 leütésnyi,…
TOVÁBB >>

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #5

Befejező részéhez ért Somogyi Gábor, az Azilum magazin főszerkesztőjének Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmánya, ami arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. Az Árnyak az időn túlról című, márciusi antológiában jelent meg a tanulmány, ez egy háromrészesre tervezett sorozat első darabja. Az antológia következő része, idén…
TOVÁBB >>

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #6

Folytatjuk Somogyi Gábor, az Azilum magazin főszerkesztőjének Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, ami arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. A sorozat többi részét a Tudástár->Cthulhu-mítosz rovatban, itt találod. A feltörekvők „Egy ember sem vált naggyá pusztán mások utánzásával.” Samuel Johnson Fritz Leiber (1910–1992)…
TOVÁBB >>

Bevezetés a Cthulhu-mítoszba #7

Folytatjuk Somogyi Gábor, az Azilum magazin főszerkesztőjének Bevezetés a Cthulhu-mítoszba című tanulmányát, ami arra a nagyon fontos kérdésre fog választ adni, hogy valójában mi is a Cthulhu-mítosz, és ami a legfontosabb, kinek a nevéhez kell társítani. A sorozat többi részét a Tudástár->Cthulhu-mítosz rovatban, itt találod. Az Arkham House „Amikor az első címet publikáltuk az 1939-es év vége felé, nem szerepelt a…
TOVÁBB >>
Scroll to top