Amíg a borzongásra vágyó közönség az új francia extrém irányzatot ünnepelte a kétezres években, addig a jelentős múlttal rendelkező olasz horror is próbált újra lábra állni, és ez a generáció is kivette a részét a celluloid-vérengzésből. Európában több kísérlet is született, hogy a The Colour of Space (Szín az űrből) című novellából filmet készítsenek: már 1983-ban volt egy francia antológia filmsorozat, a Télévision de chambre, amelynek egyik epizódja Lovecraft történetét dolgozta fel, aztán 2008-ig kellett várni a következőre, amikor is az olaszországi Ivan Zuccon vette különös kezelésbe a sztorit. Figyelem! Spoiler-gazdag írás!
Colour from the Dark (2008)
Rendezte: Ivan Zuccon
IMDB
A film rendezője Ivan Zuccon, több Lovecraft orientáltságú filmet is készített. 2000-ben a L’altrove-ot (The Darkness Beyond), ahol Randolph Carter küzd a kihalás szélén lévő emberiségért a Necronomiconból megidézett szörnyek ellen, majd elkészült a szellemi folytatás is 2001-ben, a Maelstorm – Il figlio dell (Unknown Beyond), amiben szintén a Necronomicon játszik főszerepet, illetve olyan nevekkel rendelkező hősök, akik ismerősek lehetnek HPL munkásságának kedvelőinek, mint például Pickman és Keziah. 2003-ban jött a La casa sfuggita (The Shunned House), ami több történetet is egybeolvasztott; The Shunned House (A ház, melyet mindenki elkerül), The Dreams in the Witch House (Álmok a boszorkányházban) és a The Music of Erich Zann (Erich Zann muzsikája). Ezután jött a Colour from the Dark, végül a sort a 2017-es Herbert West: Re-Animator zárja, ahol Dr. West a lányát próbálja feltámasztani.
Szinopszis:
1943-ban játszódik a történet, az olaszországi tanyavilágban, ahol a film nyolc különös napot mutat be. Itt él Pietro (Michael Segal), a felesége, Lucia (Debbie Rochon), és annak húga, a néma Alice (Marysia Kay). A fiatal lány egy rettenetes, profetikus rémálmot követően beleejt egy vödröt a kútba, amit a sógora próbál visszaszerezni, de ahogyan egy kampós bottal piszkálja az alját, egy büdös gejzír formájában felébresztenek valamit, ami eddig ott lapult. A szag elmúlik, és a víz ihatónak, frissnek tűnik, de ebéd alatt a néző egy különös csillogás vehet észre rajta. Pár napon belül nemcsak a növényzet kezd burjánzani, de az őrület is. A szomszédos tanyán, ahol Pietro sógornője lakik nagyapjával, egy üldözött zsidó nőt bújtatnak, akit a fasiszták menekülés közben lelőnek. Másnap Alice megtalálja a holttestét, és visszajár hozzá. A következő napokban Pietro sántasága meggyógyul, és Alice is végre megszólal. Természetesen a csodás termésből származó étel ehetetlennek bizonyul, és a gyógyulás mellé a két nő is egyre bizarrabbul kezd viselkedni. Lucia bővérűsége kezelhetetlenné válik, és nem bírja elviselni a keresztény kegytárgyakat a házban, emellé Alice is egyre sűrűbben jár ki „beszélgetni” a halott nőhöz. Pietro nem bírja tovább felesége viselkedését, ezért bezárja a padlásra, majd papot hív hozzá, aminek tragikus eredménye lesz. A hét második felére a veteményes elrothad és az állatok is elhullanak. A szín nemcsak Luciat szállja meg, hanem megpróbál beférkőzni Alice tudatába is, aki bepánikolva a nővéréhez menekül, de ő kegyetlenül végez vele. Pietro eltemeti a lányt, és elmegy a szomszédhoz, hogy elmondja, mi történt; nem akarja értesíteni a hatóságokat, tagadja, hogy a víznek bármi baja lenne. Végül a nyolcadik napon Lucia elpusztul, Alice kísértetként leledzik a kútnál és Pietro megtébolyul. A szomszédság, mikor utánajárná, mi lett velük, már csak az elrohadás uralta házzal, elmével, és a saját végzetükkel találkoznak.
Elemzés:
Az alkotás a független, kis költségvetésű filmek sorát gyarapítja, és komolyan veszi az elején az ijesztgetést, illetve az atmoszférát, de a hatásvadászattól sem zárkózik el: már a stúdió logója is a kút aljából sejlik fel, hogy aztán igazán elemi horrort zúdítson a néző nyakába. Sajnos ez a lendület nem tart sokáig, csak az első tizenöt percig, de az felejthetetlen. Az elhagyatott tanyasi ház üressége, lelombozó hangulata és minden vidéki romantikától való mentessége olyan feszültséggel szegezi székéhez a nyomorúságos realizmusra vágyó nézőt, mint ahogyan vasvillával szúrják le az embert. A hetvenes évek európai horrorjait idéző képi világ, a zene, a hanghatások és a kamera beállítások is, nagyszerűek, különleges minőséget adnak a film nagy részének.
A díszletesek remek munkát végeztek, hátborzongató az épület beltere. Nyomasztó antiéletképek, ahol mintha évtizedes mocsok gyűlt volna össze pár nap alatt, hála a galaktikus parazita ténykedésének. A sminkeseket is el kell ismerni, pazarul lett megoldva, ahogy Lucia tekintete eltorzul, miután elkapja a szín okozta megszállottság. A vérengzős effektek is gyönyörűek, de egy Lovecraft adaptációban nem feltétlenül helyénvalóak, akárcsak a véget nem érő vallásgyalázás. Sajnos a mesterien felépített hangulat kútba esik: a cselekmény egyre érdektelenebbé változik és olcsó ijesztgetésre cseréli azt a lenyűgöző atmoszférát, amivel kezdte. Kár, hogy érdekes gondolatokat, ötleteket dob fel, majd leütés nélkül hagyja őket, mint például a szomszéd nő rémálmai, avagy Alice kapcsolata a kertben lévő hullával és a saját babájával, aki dolgokat sugdos a fülébe, mint például, hogy Isten már nem szereti őket.
Szokatlan feldolgozás ez, ahol több motívum is visszaköszön az eredeti történetből. Maga a szín egészen hatásosan lett megoldva, úgy néz ki, mint ahogyan az uszoda falán csillog a vízről visszaverődő fény. Ráadásul a fák sem támadják meg az embereket, ami furcsamód a színvonal fokmérője is lehetne… viszont ehelyett valami sokkal rosszabb történik, olyan elemeket, témákat emelnek be a sztoriba a készítők, amik csak rontják, összezavarják az összképet. Hiába a pompás atmoszféra, a jó effektek (leszámítva a CGI hullát), egyszerűen felhígul a vérengzésben és a blaszfémiában az egész alkotás, ezáltal sekélyes eredménnyé válik az egész. Ha a készítők csak egy vonalra fókuszáltak volna, bizonyosan jóval egységesebb, igényesebb lehetne a Colour from the Dark.
Pietro és Lucia egy Szűz Mária festmény alatt szeretkeznek, ami előszele a későbbi vallásgyalázásnak, feszületköpködésnek, szóbeli és tettbeli istenkáromlásnak. Talán igaza volt Mario atyának, aki meglátogatta az asszonyt? Valóban az ördög szállta meg a nőt? Hiszen a szín nem az űrből érkezett, hanem a sötétből (a föld alól ráadásul), amire film címe is céloz. Bűzzel járt a megjelenése, amiről a kén szaga ugrik be, nem bírja maga körül a kegytárgyakat, és bestiálisan viselkedik. A horrorfilmekben előfordulhatnak olyan misztikumok, amikre már-már kár a választ megadni, viszont vannak helyzetek, amik a film belső logikáját tépik szét egy-egy rejtély meg nem válaszolásával. Ha ez a film valamiféle föld alatt bujkáló Sátánról szól, rendben, de kell, hogy legyen oka, egy katalizátor, amiért éppen ezt a családot szédíti meg (erre még a The Curse (Az átok) is vette a fáradtságot!). Hozzáteszem, a világháborúval járó apokalipszis esetén természetesen bárhol megjelenhet a Sátán, pont úgy, ahogy a szín meteorja is bárhová zuhanhatna, ám Lovecraft zsenialitása itt is megjelenik, hiszen az eredeti történetben szóba kerül, hogy évekkel korábban boszorkányok tanyáztak a környéken, sőt, ördögimádás folyt egy kőoltárnál, és én ezt az apró utalást hiányolom ebből a filmből, azt az apró, lehetséges okot, ami a történetet nem túlmagyarázottá, hanem összetettebbé teszi.
Az „ördög a kútban” koncepció érdekes gondolat, viszont totálisan Lovecraft kozmicizmusát köpi szembe, ám ha mégsem erről van szó, hanem valamilyen mítosz-közeli fenyegetés lapult ott, akkor miért foglalkozik ennyit a kegytárgyakkal? Egyszerűen semmi értelme, hiszen egy ilyen entitás létezése önmagában elég, hogy a főszereplők a keresztet levegyék a falról, és magukba zuhanjanak eddigi világképük összeomlása után, felesleges a blaszfém cirkusz a történetbe. A vallásellenes alapkoncepció nem ad többet, mint egy kis perverz, The Exorcist (Az ördögüző) vonalat, de értékesebbé sajnos nem teszi a Colour from the Darkot.
Emlékezetes adaptáció ambiciózus kezdéssel, elismerésre méltó effektekkel, amit sajnos szétzúz a zavaros célú vérzivatar és ízléstelen keresztköpködő esztétika. Ez persze van, ahol erény lehet, hiszen a 2009-es oregoni H. P. Lovecraft Film Festival megadta neki a legjobb filmnek járó Brown Jenkin díjat.
Vidra Gyula