H. P. Lovecraft, Edwin Baird részére írt levelében kifejti a klasszikus antikvitás iránt érzett ifjúkori szeretetét, és annak meglepő hatását korai vallásos érzületeire. Majd a másik, Alfred Galpin részére írt levélből megtudjuk, hogy Lovecraft érdeklődése fiatal évei alatt folyamatosan váltakozott az irodalom és a tudomány között. A kémia iránti rajongásáról ír ebben a levélben.
A Levelezés-rovatban használt rövidítések:
- AHÁ – Akham House átiratok
- SKSZ – saját kezűleg írt, szignózott levél
- JHK- H. P. Lovecraft Iratok, John Hay Könyvtár, Brown Egyetem
- NYK – New York-i Közkönyvtár
- WÁTT – August W. Derleth Iratok, Wisconsin Állam-beli Állami Történeti Társaság, Madison
- GLSZ – gépelt levél, szignózott
A levél S. T. Joshi és David E. Schultz Lord of a Visible World: An Autobiography in Letters című könyvéből származik, amelyet Solymosi Kitti fordított le egyesületünk számára a szerzők engedélyével.
* * *
Edwin Baird részére, 1924. február 3. (GLSZ, JHK)
Filozófiai fejlődésem hat éves koromban kapta esztétikai szempontból legjelentősebb lökését – a görög-római gondolatiság hajnala kapcsán. Örökké mohó lelkesedésemmel a tündérmeséket illetően, szerencsét próbáltam Hawthorne „Csodák Könyvével” (Wonder Book) és „A Rengeteg Meséivel” (Tanglewood Tales), s a hellén mítoszok még germanizált formájukban is lenyűgöztek. Aztán idősebbik nagynéném könyvtárában egy kicsiny könyv – az Odüsszeia története a „Félórás Harper’s Sorozat” (Harper’s Half-Hour Series) kötetei közül – ragadta meg figyelmem. A kezdő fejezettől fogva elektromos töltöttség lett rajtam úrrá, s mire a végére értem, mindörökké görög-rómaivá váltam. Bagdadi nevem és kapcsolódásaim egyszeriben köddé váltak,[1] hisz a selymek és színek varázsa hamarabb elhalványult, mint az illatos templomi ligetek, faunokkal benépesített alkonyi mezők mágiája, s a kék, hívogató Földközi-tengeré, mely titokzatos hullámzásával elért Hellászból egészen a kies csoda berkeiig, hol lótuszevők és laisztrügónok éltek, hol Aeolosz a szeleit tartotta és Kirké a disznóit, s ahol thrinákiai pásztorok legeltették a sugárzó Héliosz ökreit. Amilyen hamar csak lehetőségem nyílt, beszereztem Bulfinch A Mítosz Korszaká-nak (Age of Fable) illusztrált példányát, s minden időmet a szöveg olvasására fordítottam, melyben elragadóan megőrződött a hellenizmus valódi szellemisége, és hosszan elmerengtem a képeken – pazar ábrákon és az általános klasszikus szobrok és ókori témájú festmények rácspontos nyomatain. Rövidesen nagyjából ismertem a legfontosabb görög mítoszokat, s rendszeres látogatója lettem Providence és Boston klasszikus művészeti múzeumainak. Elkezdtem gyűjteni a görög szobrászati remekek apró, gipszből öntött másolatait, s megtanultam a görög ábécét és a latin nyelv alapjait. A „Lucius Valerius Messala” álnevet vettem fel – római és nem görög, hisz Róma önmagában is bűvkörében tartott. Nagyapám nyitott szemmel járta be szerte Itáliát, s hosszú, első kézből származó beszámolókkal kápráztatott el szépségeiről és ókori pompájának emlékeiről. Hét vagy nyolc éves koromban valódi pogány voltam, olyannyira megittasulva Görögország szépségétől, hogy félig-meddig őszintén kezdtem hinni a régi istenekben és természetlelkekben. Szó szerint elkezdtem oltárokat emelni Pánnak, Apollónak, Dianának és Athénének, és nimfák és szatírok után lestem az alkonyi erdőkben és réteken. Egyszer szilárdan hittem, hogy megpillantottam néhányat az őszi tölgyek alatt táncoló erdei teremtmények közül; „vallásos élményként” természetében épp oly valóságos volt, mint bármelyik keresztény személyes révülete . . . kinek képzeletszegény érzelmessége s az én érzelmes képzeletgazdagságom intellektuális nézőpontból tekintve azonosan értéktelen. Ha egy ilyen keresztény azt állítja nekem, hogy érezte Jézusának vagy Jahvéjának valóságát, azt tudom válaszolni, hogy én pedig láttam a patás Pánt és a Nyugati Phaëthusa nővéreit.
Alfred Galpin részére, 1918. augusztus 29. (SKSZ, JHK)
A vegyészet tudománya, melyért örömmel látom, hogy magad is érdeklődsz, először Urunk 1898. évében ejtett rabul – igen különleges módon. A kisgyermekkor csillapíthatatlan kíváncsiságától hajtva, órákig hajoltam a Webster Átfogó Enciklopédiájának (Webster’s Unabridged Dictionary) végén található képek fölé – különféle fogalmak tömkelegét szívtam magamba. Miután megismertem műtárgyakat, középkori öltözékeket és fegyverzetet, madarakat, állatokat, hüllőket, halakat, minden nemzet zászlaját, címertani részleteket, stb. stb., rábukkantam egy bekezdésre, mely a „Filozófiai és Tudományos Eszközök”-et taglalta, s valósággal megbabonázott. Különösképpen vonzott a kémiával kapcsolatos felszerelések sora, s elértem (még azelőtt, hogy bármit is konyítottam volna a tudományhoz!), hogy legyen egy laboratóriumom. „Elkényeztetett gyermek” lévén elég volt kérnem, és tüstént megkaptam óhajom tárgyát. Jókora pincehelyiséget bocsátottak rendelkezésemre, s idősebbik nagynéném (aki a bentlakásos iskolában kémiát is tanult) ellátott némi egyszerű felszereléssel és Az Ifjú Vegyész (The Young Chemist) című könyv egy példányával. E munka egy kézikönyv kezdőknek a Brown professzora, John Howard Appleton tollából – családi ismerősünk. Az Ifjú Vegyész volt a nekem való könyv – könnyen kivitelezhető és oktató jellegű kísérleteket tartalmazott; hamarosan mélyen belemerültem lapjaiba. A laboratóriumi „munka” – vagy inkább játék – élvezetesnek hatott, s néhány balesetet – robbanást és eszköztörést – leszámítva remekül haladtam. Nemsokára egyéb könyveket is beszereztem, s (1899. március 4-én) megkezdtem egy, The Scientific Gaze címre keresztelt kémiai magazin kiadását, melyet nyolc évig vittem. Úgy vélem, ez volt belépőm az amatőr újságírásba! Körülbelül 1901-re viszonylag alapos tudással rendelkeztem a kémia alapelveit és a szervetlen részecskék részleteit illetően – nagyjából egy középiskolai évek alatt elsajátítható tananyag mennyiségével bírtam, melybe még nem számítottunk bele semmiféle elemző munkát. Azután szeszélyes lelkesedésem a földrajz, geológia, antropológia, s mindenek felett az asztronómia lázas tanulmányozása felé fordult, melyeket az ókor és latinság felelevenítése követett, stb. 1906-ig nem került ismét látóterembe a kémia. Abban az évben ismerkedtem meg a középiskolában a fizikával, mely felébresztette szunnyadó kutatóösztöneimet, s visszaterelt az anyag, az anyag összetételének és tulajdonságainak tanulmányozásához. 20 teljes kötettel növeltem könyvtáramat – nem beszélve az általam vásárolt fizika tankönyvekről –, s új eszközök tárházát szereztem be. Addigra kisebb házban éltem, kisebb lett laboratóriumom is, azonban a szoba céljának elég tágas volt. 1907-ben felvettem a kémia tantárgyát a gimnáziumban, ám mivel minden tananyagot ismertem korábbról, az osztályteremben töltött idő számomra inkább telt szórakozással, mint tanulással. A gimnáziumban fizikai és kémiai képesítéssel végeztem, s szándékom szerint azon tárgykörökben specializálódtam volna a főiskolán; azonban idegrendszerem épp akkor mondta fel a szolgálatot, és rákényszerültem, hogy teljességgel lemondjak e tevékenységről. Otthon mindazonáltal folytattam vegyészeti tanulmányaimat, felületesen elmerülve egy levelező kurzusban, mely segített az elemzés és a szerves kémia terén, melyeket addig elhanyagoltam. Mindez idő alatt azonban újfent felcsapott bennem az irodalom iránti figyelem, s érdeklődésem érezhetően egyre inkább a régimódi körmölésben összpontosult. 1912-re gyakorlatilag felhagytam tevékenységemmel a kémia terén, és addigra részben felszámoltam laboratóriumomat is, anyám abbéli aggodalmának köszönhetően, hogy a helyiségben szerteszét hevertek halálos mérgek, maró savak és potenciális robbanóanyagok. Egyetlen kézzelfogható emléke maradt hobbimnak – egy saját kezemmel írt, 1910-es vaskos kézirat, mely az „A szervetlen kémia rövid tanulmánya”[2] („A Brief Course in Inorganic Chemistry”) címet viseli. Fizikai emlékem is maradt – jobb kezem középső ujján, melynek tenyér felőli része maradandóan megsebesült egy tekintélyes égési sérüléstől, melyet 1907-ben foszfor által szenvedtem el. Mikor bekövetkezett, valószínűnek látszott, hogy elveszítem ujjamat, ám megmentette orvos nagybátyám szakértelme. Még mindig kissé merev, és sajog, ha hideg az idő – kétségkívül így is marad. A kötésben és sínben töltött napok alatt kénytelen voltam verseim és cikkeim gépeléséhez csupán bal mutatóujjamat használni. Egyáltalán nem érzek megbánást kémiai tevékenységeimmel töltött időm kapcsán, hisz van időm és igazából hasznát vettem az elsajátított információknak. Nem érezhetném magam feljogosítva, hogy filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozzak, ha nem volna legalább némi szerény tudásom az anyag és energia törvényei és tulajdonságai terén.
[1] Utalás Lovecraft korábbi rajongására az arab dolgok iránt, mely öt éves korából ered, amikor az Ezeregyéjszaka meséit olvasta.
[2] Nem maradt fenn.
