I. Országos H. P. Lovecraft Találkozó

A rendezvényről

Kedves barátaink, H. P. Lovecraft rajongók!

2015-ben a magyarországi Lovecraft közösség fejlődésnek indult, két év alatt elértük azt a szintet, hogy szükségessé vált egy kulturális egyesület megalapítása, mely munkájával a közösséget támogatja, a közösség érdekeit képviseli. Mindig is alapelvünk volt, hogy nyitottak vagyunk az új ötletekre, javaslatokra, és figyelembe vesszük a közösség kéréseit. Rövid időn belül egyértelművé vált, hogy az egyik legfontosabb feladatunk egy országos találkozó megszervezése lesz.

2019. október 19-én, szombaton kerül megrendezésre az I. Országos H. P. Lovecraft Találkozó Budapesten a Három Holló Kávéházban a Magyar H. P. Lovecaft Társaság szervezésében. Közel egy évnyi előkészítés és szervezés eredményeként, hat darab szakmai előadásból, kettő darab kulturális műsorból és egy izgalmas nyereményjátékból – HPL ToTó – áll a programlista; előzetes felmérésünk során több mint százan jelezték, hogy részt vesznek a találkozón.

Mindenkit sok szeretettel várunk a rendezvényre. Természetesen nem csak azokat, akik már az elejétől fogva közösségünk tagjai, és behatóan ismerik H. P. Lovecraft munkásságát, hanem azokat is, akik még csak most kezdtek el ismerkedni a kozmikus rettenet irodalmával.

A rendezvény Facebook eseménye: I. Országos H. P. Lovecraft Találkozó

Az egyesületről

A Magyar H. P. Lovecraft Társaság célja a néhai amerikai író, Howard Phillips Lovecraft munkásságának és életének megismertetése, népszerűsítése, terjesztése, magyar nyelvre fordított és a még lefordítatlan műveinek nyilvántartása. A Társaság ezt annak érdekében teszi, hogy a magyar köztudatban letisztult és reális kép alakuljon ki az író személyiségéről, életéről, irodalmi és szakmai munkásságáról, a világirodalomban betöltött pozíciójáról. A Társaság célja továbbá, hogy hiteles forrást szolgáltasson azok számára, akik meg kívánják ismerni az írót és munkásságát. Ez magába foglalja H. P. Lovecraft prózai írásait, költeményeit, esszéit, levelezését, valamint más, kortárs írókkal közös vagy saját név alatt (kollaboráció), illetőleg önállóan, de álnév alatt publikált, vagy meg nem jelentett munkáit.

A Magyar H. P. Lovecraft Társaság nem azért alakult, hogy legyen egy olyan egyesület, ami csak nevében képviseli a közösséget, már a legelső alkalommal lefektettük azokat a célkitűzéseket és feladatokat, melyek meghatározzák a működésünket. További információk az egyesületről: Alapaszabály / Az egyesület célkitűzései / Csatlakozás az egyesülethez online / Az egyesület támogatása

A program

Minden előadás körülbelül 40 percig fog tartani, az előadások közt 10 perc szünetet tartunk. Az ebédszünetet 12:30-tól 13:30-ig fog tartani, illetve lesz egy további 30 perces szünet 16:30-tól.

A rendezvény házigazdája: Sütő Fanni

Programváltozás! Frissítés 2019. 09. 29-én: új előadó 18:10-től, Nemes Z. Márió

  • 10:30 – 11:00 Megnyitó: Tomasics József elnök
  • 11:00 – 11:40 Előadás: Somogyi Gábor és Tomasics József
    • A magyarországi lovecraftiánus magazinkiadás 2019-ben / Közel négy éve jelent meg az Azilum magazin, majd a Black Aether magazin elő lapszáma. Az elmúlt időszakban mind a két kiadvány jelentős változáson esett át, melynek folyamatát és okait mutatja be a két főszerkesztő.
  • 11:50 – 12:30 Előadás – Pető Zoltán
    • Az univerzum mitologikus szemlélete – Lovecraft és Clark Ashton Smith művészete / Az előadás bemutatja, miként alakult H. P. Lovecraft és Clark Ashton Smith barátsága és milyen kapcsolat alakult ki közöttük irodalmi vonatkozásban. Továbbá kitér művészetük közös és eltérő vonásaira, beillesztve azt az amerikai horrorirodalom és általában a rémtörténet angolszász hagyományába, kimutatva azt a hatást, amit egymásra gyakoroltak. Végül pedig bemutatja Lord Dunsany milyen hatást gyakorolt a két szerzőre.
  • 12:30 – 13:30 Ebédszünet
  • 13:30 – 14:10 Előadás – Dr. Szabó István Zoltán
    • Lovecraft a hazai oktatásban / Az előadás Lovecraft művészetének reprezentációjára koncentrál a hazai felsőoktatásban, illetve – egy gondolatkísérlet erejéig – azon is elgondolkodik, hogyan és milyen körülmények között profitálhatna a közoktatás a lovecrafti horrorból. Ez még sokkal durvább, mint amilyennek leírva tűnik. Végül pedig egy teljességre nem törekvő áttekintést kaphat a hallgatóság arról, hogy milyen Lovecraft szövegeire koncentráló kutatási projektek működnek a hazai egyetemeken.
  • 14:20 – 15:00 Előadás – Kornya Zsolt
    • Lovecraft irodalmi öröksége, mint közösségi tradíció / Lovecraft hatásának magyarázata történeti kitekintésben, melyben a kulcsgondolat, hogy HPL már életében megosztotta az ötleteit másokkal, így eleve volt egy közösségi mozzanat a munkásságában.
  • 15:10 – 15:50 Előadás – Farkas Balázs
    • Az őrület mechanikái – Lovecrafti kozmicizmus videojátékokban / Lovecraft világa és az általa megalapozott kozmikus horror a videojátékokban is egyre népszerűbb témaválasztás. De vajon melyek azok a játékmechanikai eszközök, amelyek a legalkalmasabbak ezt a fajta atmoszférát átadni? Az előadás az elmúlt három évtized kiemelkedő horrorjátékait vizsgálja ebből a szempontból.
  • 16:00 – 16:30 Kulturális műsor – Széldárda
    • A Széldárda zenekar irodalmi estje / Válogatás H. P. Lovecraft és más weird költők verseiből. A versmondók előadása mellett megzenésített versek is elhangzanak egyedi hangszerelésben. Előadók: Osváth Georgina, Osváth Gábor, Fűri Rajmund, Tóth Sándor Péter, Perdy-Fazakas Brigitte, Barna László és Rózsa László.
  • 16:30 – 17:00 Szünet
  • 17:00 – 17:30 Kvízjáték, HPL totó
  • 17:30 – 18:10 Előadás – Hartyándi Mátyás
    • Kozmikus magány vs Csupacsáp – Lovecraft értelmezések az asztali szerepjátékok világában / HPL műveinek közkinccsé válásával, illetve a zombiláz kifulladásával a populárissá vált geek kultúra trend-ranglistáján dobogós helyre küzdötte fel magát a Cthulhu-mítosz. A plüssCthulhuk és havonta bejelentett Kickstarter játékok tömegén túl a zugokban is hasonló termékenységet találhatunk: az elmúlt öt évben több Lovecraft inspirálta asztali szerepjáték látott napvilágot, mint az a Call of Cthulhu RPG 1981-es megjelenése óta eltelt három évtizedben összesen. Előadásában Hartyándi Mátyás a játékok bemutatásán túl arra is keresi a választ, dizájnjuk miként tükrözi a különféle Lovecraft értelmezéseket.
  • 18:10 – 18:50 Előadás – Nemes Z. Márió
    • H. P: Lovecraft és a poszthumán esztétika /Az előadás Lovecraft olyan értelmezésére vállalkozik, mely a szerző világképét és esztétikáját a poszthumanizmus kontextusában vizsgálja. Lovecraft szövegeiben számos ponton mutatható ki a humanizmus és antropocentrizmus kritikája. A kozmikus horror mint esztétikai fenomén maga is az emberi szubjektum olyan határtapasztalatként fogható fel, mely kimozdítja, kitörli és destruálja az értelemcentrikus humanitás lehetőségfeltételeit. Az elemzés ennek a dehumanizáló stratégiának a különböző változatait próbálja rekonstruálni.
  • 19:00 – 19:40 Előadás – Molnár András
    • Hatásszorongáson innen és túl: Poe befolyása Lovecraft munkásságára / Jól ismert tény, hogy Poe meghatározó befolyást gyakorolt Lovecraft prózájára; ezt a tényt nemcsak Poe műveinek átütő ereje igazolja, hanem az is, hogy húsz év telt el, mire Lovecraft új, hasonlóan jelentős példaképre talált Lord Dunsany személyében. Az előadás célja az irodalomtudomány újabb eredményeinek fényében bemutassa – Lovecraft személyes nyilatkozatain és a két író műveinek tartalmi-hangulati párhuzamain túl – a két író világának összefüggéseit.
  • 20:00 – 20:30/20:45 Koncert – Renner Péter (Nameless City)
    • Nameless City Live / Zenei utazás a Lovecraft történetei által ihletett Downtempo és Psyethno elektronikus világába. Előadó: Renner Péter
  • 20:45 Kvízjáték eredményhirdetés, nyeremények átadása, elköszönés

Bár a konferencia 20:15-kor véget ér, ne siess haza, maradj még velünk a Három Hollóban, hiszen egészen éjfélig lehetőség lesz még a kötetlen beszélgetésre.

A programváltozás jogát az egyesület fenntartja.

A kiállítás

A helyszínt biztosító Három Holló jóvoltából lehetőségünk van egy kiállítás megszervezésére is. A magyarországi közösség már számtalan alkalommal bizonyította, hogy kreatív alkotókból és energiából nincs hiány, ezért az egyesület úgy döntött, hogy lehetőséget biztosítunk közösségünk tagjainak, hogy bemutassák tehetségük. Egyben támogathassák az egyesület munkáját és a közösséget.

Várjuk azon képzőművészeti alkotásokat, melyek kapcsolódnak H. P. Lovecraft személyéhez, munkássághoz, művészetéhez. Portrék, novellákból, költeményekből kiemelt részletek, saját (rém)álmok gerjesztette látomások, a kozmikus rettenet irodalma által inspirált érzetek. Festmények, digitális illusztrációk, kisplasztikák.

Felhívásunkra bárki jelentkezhet és küldhet be anyagot, azonban a jelentkezőknek egy dolgot figyelembe kell venniük. Köztudott tény, hogy egy kulturális egyesület működéséhez nélkülözhetetlenek bizonyos anyagi források, melyek előteremtése számtalan akadályba ütközhet. Fontos kiemelni, hogy az egyesület tagjai, az alapszabálynak megfelelően nem részesülhetnek anyagi juttatásban, munkájukat kizárólag ellenszolgáltatás nélkül végzik. Közös érdekünk, és közös feladatunk, hogy a működéshez és fenntartáshoz szükséges források biztosítva legyenek. További részletes információk, részvételi feltételek ezen a linken.

A helyszín

Három Holló Kávéház
Budapest, Piarista köz 1., 1052 (bejárat a Szabadsajtó út felől)
Facebook: @haromhollo
Honlap: www.haromhollo.hu

A Három Hollóban lehetőség lesz ital és étel fogyasztására is, ezért ételt vagy italt behozni a rendezvény területére tilos. A kávéház menüje elérhető ezen a linken.

A támogatók

Egy országos találkozó megszervezéséhez, nem elég csupán a tenni akarás, a ráfordított idő és energia, szükség van bizonyos anyagi forrásokra is. Egyesületünk lehetőségei erősen korlátozottak, azonban rendezvényünknek van fő támogatója.

Purple Meeple Magyarország a Cultistorm – A Lovecraftian Tabletop Game társasjáték fejlesztője és kiadója jelentős összeggel támogatta működésünket és a rendezvényt, mely biztosítja a terembérletet, és lehetővé tette további technikai eszközök és technikus bérlését is.

Letöltések (plakátok, szórólapok)

Segítsd munkánkat, vidd hírét a Találkozónak, töltsd le a plakátokat és szórólapokat, nyomtasd ki és rakd ki engedélyezett helyeken. Iskolák, könyvtárak, kávézók, presszók, romkocsmák… mielőtt kitennéd a plakátot vagy szórólapot, minden esetben kérj engedélyt a helyszínen!

Az alábbi képekre kattintva meg tudod nyitni a plakátot a jelzett méretben. A megnyíló képen kattintás jobb egérgombbal, majd kép mentése más néven.

OHPLT Plakát (A/4, 210*297mm, 300/dpi, színes)

OHPLT Plakát (A/4, 210*297mm, 300/dpi, fekete-fehér)

OHPLT Plakát (A/4, 210*297mm, 300/dpi, szürkeárnyalat)

OHPLT Plakát (A/6, 105*148mm x 4db, 300/dpi, színes)

OHPLT Plakát (A/6, 105*148mm x 4db, 300/dpi, fekete-fehér)

OHPLT Plakát (A/6, 105*148mm x 4db, 300/dpi, szürkeárnyalat)

OHPLT Plakát (800*1132 px, honlapokhoz, Facebook bejegyzésekhez)

OHPLT Plakát (1920*1005 px, honlapokhoz, Facebook bejegyzésekhez)

Árusítási lehetőség

Törölve.

 

Scroll to top