A Magyar H. P. Lovecraft Portál vadhajtásaként 2016-ban induló, nyomtatott lovecraftiánus magazin az Azilum, elsősorban irodalmi fanzin, természetesen nem csak Lovecraftról szól, hanem a lovecraftiánus stílusról és szubkultúráról. Az Azilum színes/szürkeárnyalatos nyomtatott, B/5-ös formátumú egyre növekvő oldalszámmal, negyedévente megjelenő magazin. A fanzin ismeretterjesztő írásokat, irodalmi cikkeket, eddig magyar nyelven még meg nem jelent műveket tartalmaz, emellett filmismertetéseket, interjúkat is lehet olvasni benne. Múlt héten jelent meg a magazin legfrissebb 11. száma, ennek apropóján kérdeztük Somogyi Gábort főszerkesztőt, a magazin tartalmáról, tervekről és a szerkesztés rejtelmeiről.
Szeptember 19-én jelent meg az Azilum magazin legfrissebb 11. száma, ami ezúttal 120 oldalon kényezteti a hazai Lovecraft rajongókat, központi témája a Cthulhu-mítosz és a szexualitás. Kikkel találkozhatunk a magazinban, miért esett a választásod erre a sikamlós témára?
Az Azilum 10. számának kiadása előtt úgy döntöttem, hogy sok más magazinhoz hasonlóan az egyes számokat valamilyen rendező elv, tematika fogja alkotni, így a válogatás nem tűnik ad-hoc, véletlenszerű stílusúnak. A fő tematika persze nem vonul végig teljesen az oldalakon, de a tartalom jelentős részét mégis ez képezi. A legújabb szám esetében ez a szexualitás és a szex megjelenése a weird irodalomban. Ha a lovecraftiánus prózát nézzük, első látásra mintha a vizet a tűzzel kívánnánk egyesíteni. Lovecraft műveiben a szex egyáltalán nem, vagy csupán lappangó formában van jelen. Meg kell érteni, mi ennek az oka, illetve azt is, hogy miért lehetetlen teljességgel kikerülni ezt a témát olyan művei olvasatán, mint pl. a Rémület Dunwichben vagy az Árnyék Innsmouth felett. Ma azonban olyan kort élünk, amikor a szexuális tabuk ledőlnek. Már lehet olyan témákat boncolgatni, amilyeneket Lovecraft korában nem lehetett. Így aztán olvasható olyan novella az Azilumban, amely ember és az amorf, nyálkás és puhatestű szörnyetegek közti szexről szól, amely egy ilyen természetellenes és hátborzongató egyesülés következményeiről – az utódokról – szól, illetve amelyben a szex és a halál kapcsolata a borzalmak forrása.
Iszonyatos ütemben jelennek meg az Azilum magazinok, te vagy a főszerkesztő, lektorálsz, cikkeket írsz, tördeled a magazint, gondozod a formátumot… hogy lehet ezt a tempót bírni? Mennyi időt vesz igénybe egy lapszám összeállítása?
Ezt az ütemet, az évi négy számot csak úgy lehet terv szerint, határidőre előállítani, ha idejében rendelkezésre áll minden anyag. Ezért van az, hogy a megjelenés előtt már hónapokkal elkészülnek a fordítások és a cikkek (legalább 90%-ban). Ez azért is előnyös, mert akár 2-3 számmal előre lehet gondolkodni. Szerencsére már az első számnál sem kellett mindent nekem csinálnom, egy egyszemélyes projektként az Azilum nem lenne megvalósítható, legalábbis nem jelenhetne meg háromhavonta új szám. 15-20 éve vagyok a „pályán”, amely azt jelenti, hogy régóta írok cikkeket, esszéket, sok egyéb nyomtatott kiadványt szerkesztettem és tördeltem már, ugyanez áll weboldalak programozására és a layout kialakítására. Felgyorsítja tehát a készítést a rutin illetve bizonyos részfolyamatok automatizálása. Olyan szerkesztő vagyok, aki bizony, ha úgy gondolja, belenyúl a szövegbe. Ezt máshol nem mindig szeretik, de az Azilum fordítói és cikkírói esetében ebből nem szokott gond lenni.
Minden Azilumnak van egy központi témája, a rendelkezésre álló anyagok határozzák meg a témát, vagy kifejezetten az adott témához válogatod össze a műveket?
A korábbi számoknál a téma egyszerűen a Cthulhu-mítosz volt. Meg kiadni Lovecraft magyarul még meg nem jelent írásait. Kifejezetten fontos számomra ugyanakkor a Traktátum rovat, amelyben tanulmányok olvashatók, mégpedig igényesebb, olykor akadémikus szövegek. Fontosnak tartom, hogy ne csak mítoszos történeteket olvassunk, hanem gondolkodjunk el magáról a mítoszról is. Az első szám még negyven oldalas volt, mára eljutottunk ennek a háromszorosáig. Ilyen terjedelemnél kell valamilyen integratív dolog, amely értelmet ad annak, hogy miért ez és az a mű került be.
Hogyan kell elképzelnünk a folyamatot? Van egy hosszú listád, amin 10 évre előre szerepelnek a lefordítandó művek és szisztematikusan haladsz vele, vagy a magazinban közreműködő fordítók saját maguk hozzák a lefordítandó anyagot, esetleg választhatnak több lehetőség közül?
Igen, van egy kiadási lista, amelyen a tervezett fordítanivalók szerepelnek. Erről a listáról adom ki a műveket a fordítóknak, illetve erre a listára veszem fel az adott fordító által korábban már az asztalfióknak lefordítottakat is.
Apropó! Ha ilyen tempóban jelenik meg az Azilum, jelen pillanatban hány évre előre tudnád megtölteni a lapszámokat?
Az év utolsó számának tartalma kétharmad részben már megvan. A 2019. év számainak a tematikáját még nem gondoltam ki teljesen, de van már egynéhány olyan novella, amelyet mindenképpen szeretnék a jövő évben megjelentetni.
Nem csak public domain alá tartozó novellák szerepelnek a magazinban, van jó pár olyan anyag is, amikre még vonatkozik a szerzői jogdíj, nem egy esetben a szerző még ma is él, aktívan alkot. Hogyan reagálnak az ügynökségek vagy szerzők a megkeresésekre? Ha valahol elhangzik, hogy Magyarország, akkor mondhatni, minden alkalommal tárt karokkal fogadtak egy-egy felkérésnél. Az Azilum esetében is így van ez, segítőkész a nemzetközi scene? Volt esetleg, ami mégsem jött össze, nem jelenhetett meg?
Ez már csak azért is így van, mert előbb-utóbb elfogynak a nem jogdíjas tartalmak, illetve nem időzhetünk mindig a múlt századelőn vagy még korábban megjelent irodalmon, hiszen rengeteg alkotás született azóta, már-már kiapadhatatlannak tűnik a forrás. Amikor az élő szerzőket megkeresem, mindig kihangsúlyozom, hogy önkéntesek készítik az Azilumot, amelynek kiadása nem profitorientált, illetve nem kerül széles kereskedelmi forgalomba. Annak olvasatán, hogy a példányszám olyan 150 körüli, szerintem az íróknak elkerekedik a szeme. A nyugati könyvkiadásban 150 példány nem példány. Ott olyan őrült magas számokról beszélünk (kivéve a print-on-demand könyveket), hogy a mi példányszámunk eléggé csip-csup hozzájuk képest. Sokszor csupán „Sounds good! You have my permission. Best luck!” típusú tömör válaszokat kapok. Bizonyos, már elhunyt szerzők esetén nehezebb a helyzet, sokszor az SFWA-hoz, más esetben az utódokhoz kell fordulni. Sarah Monettel például kéthónapnyi próbálkozás után sikerült felvenni a kapcsolatot.
Még az év elején történt, hogy tervbe vettem, könyvként kiadom Shirley Jacksontól a The Haunting of Hill House-t. Mialatt vártam az ügynökség válaszát, egy fejezetet próbaképp lefordítottam, a szöveg stílusa, nehézsége stb. felmérésének érdekében. Aztán megtudtam, hogy egy másik kiadó már megvette a jogokat, elvileg még ebben az évben kiadják. Az Attraktor Kiadónál, amely eddig nem igazán specializálódott az angolszász weird irodalom kiadására, már fél tucat ilyen könyv napvilágot látott, aminek persze örülünk, de kissé szerencsétlen módon egyszerre jelent meg nála és az Azilumban is Machen The White People című műve. Sajnos sem az Attraktorral, sem a Delta Visionnel nem sikerült partnerkapcsolatot kialakítani, úgy tűnik, nincs bennük együttműködési szándék, ezt jelzi, hogy szóba sem állnak velünk.
Márciusban jelent meg az Árnyak az időn túlról három részesre tervezett antológia-sorozat első kötete, ami 17 darab a Cthulhu-mítoszhoz kapcsolódó novellát tartalmaz. Nagyon fontos kötet a hazai Lovecraft közösség számra, szükségesnek érezted, hogy felhívd a rajongók figyelmét arra, Lovecraft művészete nem egyenlő a Cthulhu-mítosszal?
Ha szemügyre vesszük Lovecraft életművét, akkor azt látjuk, hogy írásainak kis része kapcsolódik a Cthulhu-mítoszhoz. Vannak önálló rémtörténetei, cikkei, esszéi, a költeményei megtöltenek egy vastag könyvet, a levelezésről már nem is beszélve, habár nem hiszem, hogy levélírás közben valaha is megfordult volna Lovecraft fejében, hogy majd gyűjteményes kötetekben ezek is elérhetők lesznek az utókor publikuma számára. Az Árnyak az időn túlról ezáltal arra is szolgáltat példát, hogy lehet olyan művekre is, amelyekben nem jelennek meg mítoszos elemek, azt mondani, hogy „ez olyan lovecraftos”. Az is fontos szempont volt, hogy bemutassam, miként deriválják az egyes szerzők témáit a saját műveikbe, még akkor is, ha a szóban forgó írás „nem 10/10 pontos”.
Egyre türelmetlenebbül várjuk a sorozat következő részét, mikor számíthatunk a megjelenésére, esetleg adnál némi ízelítőt a tartalomból?
Mivel időrendi sorrendben haladunk, a második kötet az 1960-as évek vége és az 1980-as évek eleje közt megjelent művekből szemezget. Szeretnénk, ha sikerülne olyan szerzők egy-egy novelláját megjelentetni benne, mint John S. Glasby, J. Vernon Shea, Colin Wilson, Brian Lumley, Fritz Leiber, T. E. D. Klein vagy Richard L. Tierney. A fordítások nagyban zajlanak, az engedélyek nagy része rendelkezésre áll, ha minden gördülékenyen halad, akkor év végére összeállhat a teljes tartalom. Az első rész összerakásánál az angolszász antológiák lebegtek a szemem előtt, a DAW, a HarperCollins és más kiadók gazdaságos, apró betűs, keskeny margós, „mass market paperback” zsebkönyvei. A második résznél azonban lehet, hogy a sokak által kért szellősebb layouttal jelentkezünk.
A 11. számtól a Black Aethert is gondozó magánkiadónál jelenik meg az Azilum, és az olvasók a Dunwich Market webshopban rendelhetik meg a magazint. Miért volt szükség erre a váltásra, mi volt az oka?
Tudni kell, hogy az ilyen független, szabadúszó, underground magazinok jogi háttere bizonytalan. Amikor a lelkes amatőrök szívvel és lélekkel megalkotják és megmutatják a rajongóknak, hogy mit készítettek, az olyan dolgok felett elsikkadhatnak, mint pl. a GDPR betartása. Mi nem szeretnénk a szabályozások és előírások tengerében megfulladni, de sajnos Magyarország bürokráciaország, ahol, ha bármit is szeretnél, egy tonna űrlapra lesz hozzá szükséged. Nem lehetünk egyszerre írók, fordítók, könyvelők, jogászok, adószakértők. Ezért úgy gondoltuk, „egyesítjük erőinket”, és egy kiadója lesz a két magazinnak. Ez egy stabil háttér, és nagyon sok lehetőség kínálkozik (pl. pályázatok). Ugyanakkor egyetlen webáruházban lehet majd hozzáférni különböző, mítoszos és lovecraftiánus termékekhez, így az Azilumhoz is. Persze, mi továbbra sem akarunk ebből „pénzt csinálni”, mi csupán azt szeretnénk, hogy minél többekhez eljusson a magazin, minél többen találjanak rá erre a különös világra, és hogy minél többen kapcsolódjanak be a magyar lovecraftiánis közösségbe. Reméljük, ezzel az átállással nem hogy nem vesztünk olvasókat, hanem sikerül még több rajongó érdeklődését felkelteni.
Kétségtelen, hogy az Azilum magazin legnagyobb értéke, hogy olyan eddig magyar nyelvre le nem fordított rémirodalmi műveket is tartalmaz, amikre nem egy esetben több mint száz évet kellett várni, és betekintést enged a kortárs weird irodalomba is. Olyan értéket tarthat kezében az olvasó, ami pénzben nehezen kifejezhető, a magazin ára, eltörpül a tartalom mellett. Az Azilum magazin 11. száma, 1450.- forintért előrendelhető szeptember 30-ig a Dunwich Market webáruházban.
Tomasics József