A rasszizmus és az idegengyűlölet fiatalkora óta hozzátartozott H. P. Lovecraft világszemléletéhez. Némi „finomhangolástól” eltekintve, talán ebből a meggyőződéséből volt a legkevésbé hajlandó engedni szellemi fejlődése során. Rasszizmusa személyes meggyőződésében, költészetében és prózájában egyaránt tetten érhető.
A faji előítéletesség minden bizonnyal – ahogy az általában nem volt ismeretlen a korabeli fehér középosztály számára – jelen volt Lovecraft családjában, és így elkerülhetetlenül részét képezte szocializációjának. Ezt engedi sejteni, hogy a beszámolók szerint a tercier szifilisz hatására Winfield Scott Lovecraft, az író édesapja többek között arról képzelgett, hogy feleségén egy fekete férfi tesz erőszakot. Lovecraft még nem volt három éves, amikor apja kórházba került, de az együtt töltött rövid idő emléke felnőtt koráig elkísérte. Apjára visszaemlékezve egy levelében megemlíti, hogy már felnőttként ő maga is viselte még apja néhány régi nyakkendőjét és keménygallérját, egy másik levelében pedig kiemeli, hogy apja mindig ügyelt arra, nehogy beszédbeli amerikanizmusokba vagy öltözködés- és viselkedésbeli gyarmati vulgaritásokba essen; New York-i születése ellenére angol úriembernek nézték, amelyet erősített precíz és kultivált brit hangja. Valószínűleg apja emlékének – és az említett középosztálybeli vélekedésnek – is betudható, hogy a rasszizmus motívuma már Lovecraft kamaszkori költészetében tetten érhető. A De Triumpho Naturae: The Triumph of Nature over Northern Ignorance című vers, amely 1905-ben született, az első nyíltan rasszista írás Lovecraft tollából. A vers William Benjamin Smith The Color Line: A Brief in Behalf of the Unborn című könyvének központi gondolatát visszhangozza, mely szerint a polgárháború és a feketék felszabadítása a természet rendje elleni vétek volt. Ez a gondolat a „déli nosztalgia” kifejeződése, amelyhez hozzátartozott – az agrárius-arisztokratikus déli életmód idealizált emléke mellett – az az elképzelés, hogy a feketék valójában elégedetten éltek a rabszolgaság kötelékében, és a tartóikkal való kapcsolatuk inkább tekinthető egyfajta családias-személyes köteléknek, semmint kizsákmányoló úr-szolga viszonynak.
Lovecraft első publikált költeménye, a Providence in 2000 A.D. (Evening Journal, 1912. március 4. Providence) mind ihletettségét, mind mondanivalóját tekintve idegenellenes felhangokkal bír. A vers azért íródott, mert Lovecraft helytelenítette a providence-i olasz lakosság egy sugárút átnevezésére irányuló kezdeményezését, tartalmát tekintve pedig egy jövőbeli angol utazó élményeit meséli el, aki a Rhode Island-i fővárosba látogatva már szinte csak „idegen” népségekkel találkozik. Szintén 1912-re datálható Lovecraft talán leghírhedtebb – jelenlegi tudomásunk szerint az asztalfiókban maradt, és a ’70-es évekig nem ismert – verse, az On the Creation of Niggers, melynek címe érzékletesen előlegezi meg sistergő gyűlölettől átitatott tartalmát, ami annyi, hogy Isten a világ teremtése során létrehozott egy félember-félmajom szerzetet, amit elkeresztelt „nigger”-nek.
When, long ago, the Gods created Earth,
In Jove’s fair image Man was shap’d at birth.
The beasts for lesser parts were next design’d;
Yet were they too remote from humankind.
To fill this gap, and join the rest to man,
Th’ Olympian host conceiv’d a clever plan.
A beast they wrought, in semi-human figure,
Fill’d it with vice, and call’d the thing a NIGGER.
Mikor a Földet teremték régen,
Embert formáltak, Jupiter-képpen,
Aztán terveztek rút bestiákat:
Amik az embertől messzi álltak.
Hogy betöltsék az űrt, hidat verve,
Kapcsolatot szült az Istenek terve.
Szörnyet alkottak, félig emberszerűt
S bűnben fürdették ezt a NÉGER nevűt.
(Györgyi Dániel fordítása)
Lovecraft meggyőződése volt, hogy a feketék és az ausztrál bennszülöttek biológiailag alacsonyabb rendűek más civilizációalkotó népeknél – mindenekelőtt természetesen az „árjáknál”, akik közé az angolszászokat is sorolta. Ez az „alsóbbrendűség” alkalmatlanná teszi őket arra, hogy a nyugatihoz hasonló, bonyolult társadalmakban éljenek. A biológiai alsóbbrendűség gondolata késztette Lovecraftot arra is, hogy mélyen ellenezze a különböző rasszok tagjai közötti nemi kapcsolatot. Ez a szorongása egyes műveiben is tetten érhető, az Árnyék Innsmouth fölött ennek legismertebb példája. Az „angolszász árják” kapcsolatában ismét vissza kell utalnunk apjára, akitől Lovecraft anglofíliáját örökölte – a Brit Birodalomra való büszkeségét, a brit írásmód használatát, az Egyesült Államok és Anglia közeli kulturális és politikai kapcsolat utáni vágyakozását, amely már hat éves korában kialakult benne.
„[…] amikor nagyapám az amerikai szabadságharcról mesélt nekem, mindenkit megleptem azzal, hogy különvéleménnyel voltam… Grover Cleveland volt nagyapám uralkodója, de Őfelsége Viktória Királynő, Nagy-Britannia & Írország Királynője & India Császárnője rendelkezett az én hűségemmel. ’Isten óvja a Királynőt!’ gyakran hangoztatott mondásom volt”
Lovecraft a kulturális és biológiai keveredéssel szembeni irtózatát nemcsak a feketék, hanem más, bevándorló csoportok vonatkozásában is kifejezésre juttatta. Levelezésében olykor kifakadt a „keverék” népekre. Ellenérzése különösen felfokozódott kétéves New York-i tartózkodása idején, amikor szakmai és egzisztenciális nehézségei mellett az etnikailag és kulturálisan homogén környék idegensége is frusztrálta. A New York-i évek csekély irodalmi termése tükrözi ezt a frusztrációt, e körben jellemzően a Red Hookot emlegetik fel a kritikusok, amelynek nemcsak esztétikai megítélése jellemzően kedvezőtlen, de a bevándorló csoportok negatív ábrázolása Lovecraft idegenellenességét is szemléletesen példázza.
Lovecraft rasszizmusa és idegenellenessége élete végéig fennállt, ugyanakkor némi hangsúlyeltolódáson ment keresztül, és Lovecraft élete második felében inkább amellett érvelt, hogy a különböző kultúráknak meg kell maradniuk homogénnek és nem engedhetik, hogy bizonyos „tolerálható” mértéken túl gyakoroljanak befolyást az „őshonos” kultúrára. S. T. Joshi kritikai éllel jegyzi meg, hogy ez a „különtartási” elképzelés nem akadályozta Lovecraftot abban, hogy csak az angolszász kultúra „idegen” kultúrák általi „gyarmatosítását” kifogásolja, a nyugati világ által végzett gyarmatosítással szemben nem támasztott különösebb ellenérzéseket.
Lovecraft nem ritkán hangot adott az amerikai, elsősorban New York-i kulturális élet és média zsidók általi túlzó befolyásának. Ez az aggálya szintén a „különtartási” elképzeléssel magyarázható. Lovecraft antiszemitizmusa ugyancsak kamaszkorától fogva megfigyelhető. Egy ízben azzal büszkélkedett, hogy amikor 1904-ben a Hope Street High Schoolban megkezdte tanulmányait, már kiforrott az antiszemitizmusa. Ezek az érzései mindazonáltal nem gátolták meg abban, hogy zsidó embereket is a baráti körében tudjon – akik közül Samuel Loveman a legismertebb –, sőt, Sonia Greene személyében zsidó nőt vegyen feleségül. Tény mindemellett, hogy Lovecraft a magaskultúrára való alkalmasságot a zsidóktól sohasem vitatta el. Meg kell jegyezni, hogy Lovecraft idegenellenes nézetei nem kizárólag az afroamerikai származású közösség és a zsidóság ellen irányultak, mert kiterjedtek különféle európai nemzetekre is. Az ázsiai, dél-olasz, portugál, mexikói, francia-kanadai, lengyel és ír közösség iránti ellenszenve a kulturális különbségekből fakadtak. Úgy vélte, hogy az általa rajongásig szeretett amerikai kulturális örökség el fog veszni, Amerika pedig meg fogja fizetni ennek a kulturális sokszínűségnek az árát, hacsak nem tesz ellene valamit.
Lovecraftnak a zsidósághoz való viszonyával, valamint a kultúrák homogenitására irányuló elvárásaival függenek össze Hitlerrel kapcsolatos ellentmondásos megnyilvánulásai. Lovecraft nem tartotta komolyan vehető politikusnak Hitlert – egy levelében tetszésnyilvánítása mellett is egyenesen „bohócnak” nevezte –, és olyannak jellemezte őt, aki nyers és bárdolatlan eszközökkel kezeli a kultúra kérdéseit. Hitlernek az a törekvése azonban – pontosabban amit Lovecraft észlelt a törekvéseiből –, hogy megőrizze a német kultúra egyneműségét és nemzeti gyökereit az idegen kultúrák túlzó befolyásától, lelkes támogatást élvezett Lovecraft részéről. Akárcsak Mussolini esetében, az erőskezű vezetőt látta, aki megszerezte az autoriter társadalmi és politikai irányítást.
Elragadtatását látva kérdéses, mit tudott Lovecraft a náci diktatúra természetéről és működéséről. Tény, hogy nem érte meg a második világháborút és azt, hogy az elnyomás és a genocídium szörnyűségei nyilvánosságra kerüljenek. Az is tény, hogy életének utolsó évében elmaradtak leveleiből a Hitlerre tett utalások. Harry K. Brobst visszaemlékezett egy beszámolóra bizonyos Alice Shepherdtől, aki előzetes szándékai ellenére nem telepedett le végérvényesen a náci Németországban, mert megrázta őt a mindennapos, tettlegességig fajuló zsidógyűlölet látványa. Mrs. Shepherd elmondása szerint 1936-ban beszámolt tapasztalatairól Lovecraftnak és nagynénjének, Ann Gamwellnek, akik felháborodtak az atrocitások hallatán. Lovecraft leveleiben említést tesz Mrs. Shepherdről, az Államokba való visszatéréséről és beszámolójáról azonban nem esik szó.
Lovecraft rasszizmusa legalább három forrásra vezethető vissza. Az első maga a szűkebb és tágabb kulturális-közéleti közeg öröksége, amelyben felnőtt. Lovecraft jómódú és nagy múltú középosztálybeli család sarja volt, amely közegben létezett bizonyos fokú előítélet a nem fehér vagy nem angol lakossággal szemben. Emellett a korabeli Egyesült Államok közéletében a rasszizmus intézményesen létezett, és egyes államokban természetesnek számítottak az olyan jogszabályok, amelyek – példának okáért – tiltották a különböző rasszúak közötti házasságot vagy szegregálták az eltérő bőrszínű lakosokat. Rhode Island egyike volt a vezető rabszolgakereskedő államoknak, sok kereskedőhajója többszázezer rabszolgát szállított, többségben a Karib-térségből. Magára Rhode Island-re kevés rabszolga került, akik mégis, azoknak nagy része az állam déli részén található ültetvényeken dolgozott. A tizenkilencedik század során a hajdani jenkik között – Lovecraft családjának anyai ága, a Phillips-ek büszke jenkik voltak – felerősödött a társadalmi elzárkózás és az idegenek megvetése. Rhode Island politikailag konzervatív maradt az 1930-as évekig, Lovecraft családja mindvégig a republikánusokra szavazott.
Rasszizmusának második forrása a korabeli rasszista irodalom, amiből az író több könyvet is elolvasott. Ez az irodalom a nem fehér népek leigázását természetesként ábrázoló fikciótól a nyíltan rasszista okfejtésekig terjedt, és volt rá példa – amint azt a De Triumpho Naturae illusztrálja –, hogy a bennük foglalt gondolatok visszaköszönnek Lovecraft költészetében, prózájában vagy esszéiben. A faji egyenlőség megítélése még Lovecraft életében változott, ezért Joshi felrója Lovecraftnak, hogy nem vette a fáradságot és nem tájékozódott azokról az antropológiai kutatásokról, amelyek megingatták a rasszista paradigmákat – annak ellenére, hogy erre lett volna lehetősége akár a tudományos ismeretterjesztő újságcikkekből, akár kiterjedt baráti köre révén, akik között többen is vitatták a rasszista nézeteket.
Harmadik forrásként Lovecraftnak a változásoktól való ódzkodása jelölhető meg. Lovecraft életében a változások rendszerint nem sok jót hoztak, ezzel legkésőbb 1904-ben, nagyapja halálával és családjának az elszegényedés útján való elindulásával szembesülni kényszerült. Talán emiatt, talán személyiségéből fakadóan világnézetének sarokköve volt, hogy a világ kaotikus viszonylagosságában a saját kultúra jelent identitásbeli kapaszkodót, ezért ezt a kultúrát meg kell őrizni az utókornak. Az „idegen” elemek önmagukban is a társadalmi változás hírnökei, ám emellett Lovecraft számára az ismerős kulturális közeg és környezet elveszítésének fenyegetését jelentették. Ellenszenve erre a szempontra is visszavezethető.
Lovecraft rasszizmusának sajátos aspektusát képezi az, ahogyan e meggyőződése összefonódik egyes személyes kapcsolataival. Lovecraft is tudta, hogy felesége, Sonia származását tekintve orosz zsidó volt. Ez azonban cseppet sem ingatta meg vonzódásában és a házasságkötésben. Sonia visszaemlékezései szerint Lovecraft nem fogta vissza magát, amikor a jelenlétében kifejezésre juttatta a zsidóságról vallott gondolatait, és amikor Sonia a szemére vetette e kirohanásokat, Lovecraft azzal replikázott, hogy Sonia már „Mrs. H. P. Lovecraft”, vagyis kulturálisan az ő népéhez tartozik.
Különös módon Lovecraft a rasszizmusa apropóján váltott szót először egyik legkorábbi és legbensőségesebb barátjával, James F. Mortonnal, aki antirasszista aktivista volt és a legkülönfélébb extrém mozgalmakban vett részt. Amikor a faji egyenjogúság kérdésein összevitatkozott Charles D. Isaaconnal és az ő pártfogására kelő Mortonnal, még aligha láthatta előre bárki, hogy a húsz évvel idősebb vitapartner iránti kezdeti ellenszenv – az áthidalhatatlan világnézeti szakadék dacára – az évek során meghitt, a kölcsönös tiszteleten alapuló barátsággá és terjedelmes levélváltássá alakul.
Kevésbé derűs sorsra jutott Lovecraft és Samuel Loveman viszonya. A két alkotó kölcsönösen nagyra tartotta egymást, ám miután a zsidó Loveman sok évvel Lovecraft halála után tudomást szerzett néhai barátja antiszemitizmusáról, elkeseredésében elégette a tőle kapott leveleit és Of Gold and Sawdust című esszéjében írta ki csalódását.
Lovecraft rasszizmusa viszonylag régóta ismert volt kutatói előtt, már L. Sprague De Camp figyelmet szentelt neki 1975-ben megjelent biográfiájában, majd később S. T. Joshi is mélyrehatóan taglalta okait, összetevőit és megnyilvánulási formáit. A 2010-es években, amikor megkülönböztetett figyelem irányult a különböző marginalizált csoportok szempontjaira, az amerikai spekulatív fikciós közösségben élénk vita bontakozott ki Lovecraft helyéről az intézményes emlékezetben. Ennek a vitának esett áldozatul 2015-ben a World Fantasy-díjat jelképező Lovecraft-mellszobor. Ugyancsak e diskurzus vezetett egyes „párbeszédirodalmak”, vagyis olyan művek megírásához, amelyek szerzői valamely marginalizált csoport tagjának nézőpontjából gondolják újra a lovecrafti univerzumot.
Viták övezik azt a kérdést, mennyiben vetül rá Lovecraft rasszizmusának árnyéka irodalmi hagyatékára. Ahhoz nem fér kétség, hogy műveinek egyes motívumai tükrözik e meggyőződését. Ilyen például az, hogy kultistái olykor kevert vérű csoportok vagy színesbőrűek. Bizonyos írásairól valóban elmondható, hogy azokat a szerző előítéletei ihlették. Lovecraft nézeteinek sokrétűsége, gondolatainak gazdagsága és széleskörű tájékozottsága fényében azonban hibás következtetés kijelenteni, hogy Lovecraft ars poeticájának és világnézetének eredete a rasszizmusra vezethető vissza; egy ilyen állítás reduktív módon egyetlen dimenzióra szűkíti Lovecraft változatos és sajátos gondolati világát.
Molnár András & Tomasics József