A mai nappal egy új sorozat indul honlapunkon. Pető Zoltán – író, költő, és akinek előadását láthattad az OHPLT-n – Clark Ashton Smith H. P. Lovecraft számára küldött leveleiből válogat, és fordítja le azokat magyar nyelvre. Szép hosszú sorozatnak nézünk elébe, melyből közelebbről is megismerhetjük a weird irodalom két meghatározó szerzőjének barátságát, Smith személyét, gondolatait. A tervek szerint, hetente egy, esetleg kettő levél fog felkerülni a honlapra.
Levél H. P. Lovecraftnak
Clark Ashton Smith-től
[1933 november eleje]
Az elveszett Carcosa fekete jádetornyából.
Abban az órában, amikor mindkét ikernap a nadíron van
Kedves E’Ch-Pi-El!
Ezt a levelet már valamivel hamarabb megírhattam volna, ha a programom nem a betegápolás, orvosi teendők és az általános házimunka (stb) volna. Az anyám égése lassan gyógyul, és még mindig ágyhoz van kötve. Alapjában véve arra gyanakszom, hogy a rákényszerített pihenés jót fog neki tenni; de másrészről minden meglehetősen unalmas és hiábavalóan idegesítő; és mivel az időm így széttöredezett, a novellaírásra, de még a levélírásra is nehezemre esik koncentrálni.
Hatalmas vágyakozással várok a „Dolog a küszöbön”-re. Remélem, hogy megkaptad az „Ulua boszorkányságát” Ar-E’ch-Bei-től, Phlo-Ri-Dah phlegetóni küldöttjétől.[1] Wright mellesleg, végül is elfogadta ezt a történetet. Egy olyan változatot küldtem be, amelyben a kísértési jelenet egy kicsit kevéssé hivalkodó és kifinomultabb.
Köszönöm a College utca 66 kitűnő látképeit. A legyezőszerű faragvány kétségkívül emlékeztet engem az ex libris-edre. Szeretném megtartani ezeket a képeket és magasra értékelni őket. Visszatérek az újságkivágásokhoz. Annak a naplementehatásnak a szivárvánnyal együtt valóban mutatósnak kellett lennie. A szivárványok gyakoriak erre is télen és tavasszal, és láttam már a legkülönlegesebb ragyogású és tökéletességű, hatalmas dupla íveket. Az időjárásunk újból tiszta volt a vihar óta, amelyet levelezőlapomon említettem; de a magányos felhők és ködföltok Sacramento völgyében arany, narancs, bíbor és lazacszín, gyönyörű naplementéket ajándékoztak számunkra. „A bíbor és a gyöngyház hold-színezetét” is észrevettem néhány este.
[…]
Rajzod a Lincoln-erdőről valói bűverőt fejez ki, megfontoltan kanyargó útjával, az előtérben a fákkal, a háttérben a csúcsos tetőkkel. Leírásaiddal együtt, növeli és megerősíti bennem a vágyat, hogy meglátogassam New England-et valamikor a nem túl távoli jövőben.
Örülök, hogy tetszett neked Lord Tsathoggua portréja. Természetesen, csak azt az askeptusát tudtam ábrázolni, amely visszaadható a földi formákkal és dimenziókkal. Wright nem küldte vissza a „A Takács”-ról készült rajzomat, így feltételezem, hasznát veszi majd. Köszönöm a képeimet illető támogatásodat. Block, azt hiszem, már megemlítette őket Pharnabosus-nak.
[…]
Nem tudom elképzelni, hogy a cselekmény-automata túl sok hasznodra válna. Még soha nem láttam a szerkentyűt, de olvastam róla beszámolókat, és úgy tudom, hogy bizonyos alapelemek egyfajta lottóhoz hasonló kombinációval és rekombinációval működik. Attól tartok, csak néhány történetem mutatja fel azt, amit a ponyvairodalomban „cselekménynek” neveznek. Talán a jelenlegi W.T. kalandom, a „Szent Azéderac esete” kerül valamennyire a közelébe.
[…]
Természetesen úgy tűnik, hogy az anyagi tudomány érvei elég nyomósak. Talán csak velem született romanticizmusom miatt reménykedem, hogy Jeans-ek és Einstein-ek talán elfeledkeztek valamiről. Ha lenne rá elegendő szabadidőm és lehetőségem magam is első kézből vizsgálnám meg az obskúrus jelenségeket. Elég megmagyarázhatatlan eseményt tapasztaltam én magam is ahhoz, hogy elcsodálkozzam rajtuk, meglehetősen bizonyos vagyok abban, hogy jelenéseket láttam gyermekkoromban; az egyik ilyen példa különösen élénken él az emlékezetemben. A káprázat szerint egy zokogó vagy legalábbis bánattól sújtott, meghajlott hátú, bebugyolált nő jelent meg egy éjjel, egy szüleim által néhány hónapon át bérelt öreg házban, hálószobám egyik sarkában. Kétségkívül kísérteties benyomást hagyott hátra. Egy másik bizarr esemény, amely teljesen más természetű volt, négy vagy öt évvel ezelőtt esett meg velem. Egy barátnőm és én egy éjjel egy sétányon voltunk Auburn közelében, amikor egy sötét, fénytelen és hangtalan objektum suhant át fölöttünk a csillagok előtt, lövedékhez hasonlatos sebességgel. A dolog túl nagy és gyors volt ahhoz, hogy bármiféle madár lehessen, és pontosan egy fekete meteor benyomását keltette. Gyakran tűnődtem, mi lehetett az.[2]
[…]
A levitációt (amelyet állítólag jógik gyakoroltak) ahogy én látom a légzés irányításával magyarázták. A lélegzetvétel egy bizonyos ritmikus módjáról azt feltételezték, hogy megtölti a testet pozitív elektromossággal, amely átmenetileg ellensúlyozza a gravitáció negatív elektromos erejét. Érdekesnek hangzik, még akkor is ha áltudományos.
A mítoszok és babonák keletkezésének modern magyarázata kétségkívül jól kidolgozott. Mégis, mindennek ellenére, lehetséges, hogy teljesen új pszichológiai elméletek idővel sok mindent hatálytalanítanak, amit most magától értetődőnek tartanak. Az is elbűvölő lehetőség hogy az emberi lények a jövőben új érzékeket és képességeket alakítanak ki, amely egy kicsit beljebb juttatja őket a kozmikus szentek szentjébe; habár, természetesen, sohasem fogják elérni a végsőt vagy a majdnem végsőt. Akkor talán azt fogják gyanítani, hogy az emberi gondolkodás forrásai mélyebben és messzebb fekszenek, mint azt sejtették. Mi nem vagyunk elszigetelve a kozmosz miriádnyi ismeretlen erejétől, amelyek játszanak velünk; és, végül is ki tudja, hogy ezeknek az erőknek mi lehet a valódi hatása? Ha egy észrevétlen sugárzás nem volna, talán az ember lelki tevékenységének egész iránya teljes különbözne attól, mint amilyen.
[…]
Üdvözlettel, az Öregek feltámasztás érdekében,
Klarkash-Ton
[1] Robert E. Barlow akkor a floridai De Land-ban lakott.
[2] Az egyik történetvázlat Clark Ashton Smith Fekete Könvyében a „Sötét Meteor” címet viseli.[ The Black Book of Clark Ashton Smith, Arkham House, 1979, 28.o
Fordította: Pető Zoltán