Lovecraft korai, Weird Tales-szel való kapcsolatának tetőpontja akkor következett be, amikor J. C. Henneberger tulajdonos megbízta egy novella „szellemírásával” az ünnepelt bűvész, Harry Houdini részére. Az eredmény – melyet Lovecraft „A Piramisok alatt” („Under the Pyramids”) címmel látott el, és kiadásban „A Fáraók börtönében” („Imprisoned with the Pharaohs”) címmel jelent meg –, művi keletkezését tekintve, meglepően hiteles minőségű.
Frank Belknap Long részére, 1924. február 14.
Igen, Gyermekem, a WEIRD TALES egyértelműen rengeteg munkával árasztja el koros Nagyatyádat! Egészen új munkát kaptam – le kell írnom egy különös beszámolót, melyet a bűvész, Houdini, szóban közölt Hennebergerrel; egy beszámolót, melyet ki kell bővítenem és meg kell szövegeznem, s mely közreműködésként fog napvilágot látni – úgymint „Houdini és H. P. Lovecraft” tollából.[1] Henneberger sürgönyzött választ kért, elvállalom-e a munkát vagy sem, s AZONNALI KIFIZETÉST ígér a leadást követően! Táviratban elküldtem neki megerősítésem, s most azon munkálkodom, hogy megismerkedjem Kairó-Gíza térségének földrajzi sajátosságaival, hol a tervezett kaland játszódik – különös tekintettel a furcsa, földalatti helyre, mely a Szfinx és a második piramis között fekszik, s mely „Campbell Sírjaként” ismeretes.
Egyszer, amikor Houdini a feleségével Kairóban járt egy szakmától független élményúton, arab vezetője utcai viszályba keveredett egy másik arabbal. A hagyománynak megfelelően, a helyiek úgy döntöttek, hogy aznap éjjel a Nagy Piramis tetején fogják rendezni az ügyet; és Houdinit vezetője, tudva a bűvész egzotikus furcsaságok iránti érdeklődéséről, meghívta, tartson párbajsegédei és támogatói csapatával. Houdini így tett, és szemtanúja volt egy visszafogott ökölharcnak, melyet épp ennyire gépies megbékélés követett. Volt valami színtelen és elpróbált az egészben, s a mágus aligha lepődött meg, amikor hirtelen fény derült az előre kitervelt tettre, és gúzsba kötve találta magát a két arab által, kik a csetepatét megjátszották. Minden előre meg volt rendezve – a helyiek azt hallották, a Nyugat nagy mágusa ő, és elhatározták, kipróbálják hatalmát egy olyan földön, hol valaha a mágusok uralkodtak. Szertartásosság nélkül egy, a Fáraók Temploma (Campbell Sírja) tetején tátongó nyíláshoz vitték, hol ötvenhárom lábnyi meredek lejtő után kerül az ember a padlózatra a sötét kriptában, melynek csupán egyetlen rendes bejárata van – egy kanyargós átjáró, roppant messze eme kútszerű nyílástól. Elővettek egy hosszú kötelet, leeresztették a sötétség és halál ezen tanyájára, s ott hagyták a visszamászáshoz szükséges minden eszköz nélkül – megkötözve és kipeckelve a királyi holtak között, s tanácstalanul annak kapcsán, hogy találja meg a valódi kiutat. Órákkal később tántorgott elő ama valódi kijáratból; szabadon, mégis velejéig megrendülve valami iszonyatos tapasztalás miatt, melyről vonakodik beszélni.[2] Az én feladatom lesz, hogy kitaláljam ama esetet, és ellássam azt leghátborzongatóbb kézjegyemmel. Még nem tudom, mennyire megyek majd messzire, mivel egy Henneberger által megküldött Houdini-történet mintája alapján úgy ítélem meg, a mágus megpróbálja valódi kalandokként előadni eme Münchauseni élményeket. Szerfelett egoista, mint azt az ember egy pillantás alatt felmérheti. Ám mindenesetre, úgy vélem, bele tudok szőni néhány roppantul megdöbbentő dolgot . . . rejtett, földmélyi tárnákat, a bebalzsamozott holtak között izzó fényt, vagy az arab vezetők borzasztó sorsát, kik rá akartak ijeszteni Hősünkre. Talán beöltözhetnének múmiáknak, hogy Houdinit megrémisszék, s ilyen formában lépnek be maguk is a kriptába . . . hogy aztán holtan találják őket, karomszerű sebhelyekkel torkuk körül, melyek nem valószínű, hogy Houdini kezei által keletkeztek. Houdini minél nagyobb mozgásteret enged meg nekem, annál jobb történetszálat tudok teremteni – megkérem Hennebergert, hogy a lehető legnagyobb szabadságot kérelmezze számomra a sokoldalú művészúrtól.
[1] A novella egyszerűen Houdini tollából valóként jelent meg, mivel Lovecraft váratlanul úgy írta meg egyes szám első személyben a történetet, mintha Houdini beszámolója lenne, és J. C. Henneberger úgy gondolta, furcsának hatna az egyes szám első személyű elbeszélés egy szerzőpáros feltüntetésével együtt.
[2] Lovecraft nem sokkal később rájött, hogy Houdini beszámolója tiszta kitaláció, de mindenesetre felhasználta azt a történet magjaként.