Ahogy ígértük, H. P. Lovecraft Fungi from Yuggoth költeményének első hat szonettje, amit Vachter Ákos fordított le a közösség részére. A hatodik szonett pár nappal ezelőtt készült el, ebből következik, hogy eddig még nem jelent meg máshol, elsőként olvasható nálunk. Bíztatunk mindenkit, hogy csatlakozzon Lovecraft verseinek fordításához, szakmai segítséget Vachter Ákos fog adni.
H. P. Lovecraft: Gombák a Yuggothról
I. A könyv
A hely sötét volt s csaknem elveszett
a rakpart kusza utcácskái közt,
a víz hol bűzös dolgokat füröszt,
s nyugat felől bizarr köd érkezett.
A füsthomályos ablakokon át
lám, tépett törzsű fákként rothadó
nagy könyvkupac kínált rég porladó,
s könnyen megkaparintható csodát.
Igézve léptem be s egy könyvhalom
csúcsáról bámult rám egy nagy kötet,
s a lapjain átjárt az izgalom,
vajon mily szörnyű titkot rejteget.
Ám boltost nem leltem sehol, holott
valahol valaki felkacagott.
II. Üldözés
A könyvet rejti már a nagy kabát,
hogy meg ne lássa nálam senki sem.
A kikötőt sietve szeltem át,
folyton hátra lesvén, vészterhesen.
Omló téglák közt búvó ablakok,
fakó szemük vajon mit rejteget?
Rám merednek s én szinte szaladok,
mind jobban vágyva egy kis kék eget.
Nem láthatták, hogy eltettem, de még
a kacaj visszhangzott bennem, s a kín
már sejteté, mily sötét szörnyüség
lakozhatott a kötet lapjain.
Az utca tébolyítóan furcsa lett,
s messze sok láthatatlan láb lépkedett.
III. A Kulcs
Én nem tudom, mi módon vitt haza
a parti út, mely kanyarogva fut,
de már elért a reszketés, s az a
vágy, hogy berekesszem a nagy kaput.
Megvolt a könyv, amellyel el lehet
érnem az ösvényen az űrön át
dimenziókon túli földeket,
az elveszett eónok birtokát.
Enyém a kulcs, s a halvány látomás,
a homályerdőségek árnyai,
e földöntúli, mély precízitás,
a végtelen emlékfoszlányai.
Enyém volt a kulcs, de hátam megett
az ablak gyöngéden megremegett.
IV. Felismerés
És eljött a nap, úgy, mint egykoron,
midőn láttam a tölgyes völgy ölét,
mely őrzi a föld fullasztó ködét,
s hol téboly ette árnysereg oson.
Nem változott – a szennyes halmokon
felszálló füstcsík hordja szét
a Névtelen hírét, s a buja rét
egy faragott kőoltárt körbe fon.
Egy test hevert a nyirkos kőlapon,
és lények ültek tort a test körül.
E fakó föld, tudtam, nem otthonom,
ez Yuggoth, hol oly csillagos az űr!
A test felém sikoltott egy nagyot,
s már késve eszméltem, hogy én vagyok.
V. Hazatérés
És szólt a démon, vár az otthonom.
– sápadt árnyföld, amely fejemben él,
hol égbe nyúló kőteraszokon
a mellvédeket simítja a szél.
S ahol boltívek útvesztője kél,
s én, fenn állván a márvány tornyokon,
megbűvölt szívvel újból hallhatom,
amint a messzi óceán zenél.
S amint ígért, a nyugvó napon át,
névtelen istenek trónja között,
kik rettegik a sorsnak fonalát,
a fodrozódó lángtóba lökött.
S egy éjsötét öböl felé menet
Szólt: „Itt laktál, mikor még volt szemed.”
VI. A Lámpás
A hegy gyomrában lámpást lelt kezünk,
egy pap sem értené a vésetét,
s riadt falrajzok hirdették nekünk,
az élőknek a Föld eredetét.
Nem volt ott más, csak ez a bronz kupa,
s az alján furcsa olajnak nyoma.
Papírtól fényes külsején csupa
jelkép: különös bűnök lajstroma.
Négy évezrednyi rettegés nem ért
sokat, hogy el ne hurcoljuk a bajt.
És sátrunk mélyén gyufa gyúlt azért,
hogy így próbáljuk ki az ősolajt.
És fellobbant – nagy Ég! …a végzetünk,
a vad rémkép elaszta életünk.
[…]
Vachter Ákos fordítása
Borítókép: Nicholas Cloister – Mi-Go, the Fungi from Yuggoth