Versfordítások

Versfordítások

Az MHPLT célkitűzései közt fontos szerepet kap H. P. Lovecraft költeményeinek fordítása magyar nyelvre. Olykor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Lovecraft nem csak prózai műveket alkotott, hanem mint poéta is remekelt. Több mint 300 költeményt hagyott az utókorra.

A versfordítói projekt vezetője az MHPLT-n belül Vachter Ákos, akinek fordításait és saját költeményeit minden bizonnyal már jól ismeri a hazai közösség. Ákos elhivatottsága és tapasztalata kétség kívül több mint elég garancia arra, hogy a projekt megfelelő kezekben van és méltó fordítások fognak készülni. Ákos részéről ez a folyamat már évekkel ezelőtt elindult, és az MHPLT megalakulása tovább ösztönözte őt nagyon fontos munkájának folytatására.

Az egyesület számára nagyon fontos, hogy a projektekbe bevonja a hazai közösséget is, inspirálja és ösztönözze. Éppen ezért bíztatunk mindenkit, aki kedvet érez hozzá, csatlakozzon Vachter Ákoshoz, és vegye ki a részét ebből a nagyon fontos és csodálatos folyamatból.


(A ’The Coleraine’ jig dallamára) Jer, húzd közelebb a telt sörös kupád, Hisz csak az evés-ivás az, mi enyhet ád. Igyál a jelenre, míg élted ki nem húny, Rakd meg jól a tálcád, csak belé ne fúlj! Töltsél még! Hogyha ránk szakad az ég, Úgysem ürítsz már korsót, ha elért ...
Tovább...
I. A könyv A hely sötét volt s csaknem elveszett a rakpart kusza utcácskái közt, a víz hol bűzös dolgokat füröszt, s nyugat felől bizarr köd érkezett. A füsthomályos ablakokon át lám, tépett törzsű fákként rothadó nagy könyvkupac kínált rég porladó, s könnyen megkaparintható csodát.  Igézve léptem be s egy ...
Tovább...
A torony fehér s a vad holdba ér, A fáknak ezüstje csillan, A kémény fölött vámpír szökött fel, szemek tengere villan, S száz hárpia közt elillan. A halott falut, mi eddig aludt, s napfényre sohase gyulladt, Kiűzte a hold, a felszínre folyt; a téboly folyója duzzadt, s az álmok kútjába ...
Tovább...
Az ősi kert felett lebeg a borúteli ég, árnyékhamuval telt ma meg az éjszakai lég. Nyomorultan hajlik a fű, szótlan a múltba lát, hordani még mily keserű a kis mancsok nyomát. Fordította Vachter Ákos ...
Tovább...
Kicsiny Tigris, Blake atyánk fényében szép sárga láng. Mily látomás lelte hát krómszemedben otthonát! Ha sok kis srác ingerel, s tart, bár futnál innen el: Mily sötét tan, mit lehelsz s miákod közé keversz? Fordította Vachter Ákos ...
Tovább...
A Záiszi Kertben esett meg, ama tejködü Záiszi Kertben, hol az éj üde kelyhe, az éjfél ragyogó nephalotja virágzik. Hol a csend befagyott tava szunnyad, s a patak csobogása se hallik, ahogyan Kathosz alkonylelkek lakta vak üregeiből lágy hulláma a földre kiárad. S hol csermelyen és tavon által oly messze ...
Tovább...
Az álom ördöngös kapuján által, s túl az éj hold-sápadt mélységein, zenét szőttem szemem sugarával, s számolatlan éltem életeim, de most csak kínlódom és sikoltok, ha a reggel jő odakinn. Én még együtt forogtam a Földdel, léte hajnalán, míg láng volt az ég. Engem az űrnek sötétje tölt el, hol ...
Tovább...
Az éjjel lopva elröpül, Kihunyt, nem ég a tűz se már, Sok roppant árny körös-körül: Vonul a démonkarnevál. A bűvös könyv még fogva tart, S messzi birodalomba hív, Hol varázslatból lám kihajt, Mit kér az elme s vágy a szív. S a magányszoba nincs sehol, A szembe pompás kép hasít: ...
Tovább...
A házak kuszán a mennyekig érnek, Hiúság lángjai örvénylenek; Mérges gomba virít kövén a térnek, Halál-fény lámpások felfénylenek. Olajos folyón fekete hídszörnyek, Névtelenségbe futó kábelek; Mély katakombák nyirkából kitörnek A napon rothadó bűzös szelek. Járvány és romlás és sokszínű szépség, Őrjítő nyüzsgésben cseng-bong a hely, Idegen istennek hódoló népség, Zavaros ...
Tovább...
Egy látomás lengett az éj tengerén, egy város derengett- maga volt a fény! Temploma mind márványfalú dicső tünemény! El sosem felejtem azt az évszakot, azt a sok fejetlen őrjítő napot, amikor a fehér leplü tél rám gyötrő tébolyt szabott. Még szebben, mint Zion csillant odafenn, amint az Orion elfödte szemem, ...
Tovább...
Ama réges-régi kertről néha álmot látok én, hol májusban úgy tündököl a földöntúli fény, hol a tarka-barka virágból a szín lassan kivész, s a sok omladozó fal és oszlop tegnapot idéz. Hol a hasadékot inda lakja s moha a tó ölét, és gazos bozótba fúl a lomb, mely hűvös és ...
Tovább...
Egy lugas-kertű’ lakás közel egy dombhoz, hol csak lócák mesélik hogy egy rút betegség rémlik. Hol oly’ vén tölgyek, holtakból élnek, s mint lassan kortyolják (zöld s hideg) borát az tőkének. Embertelen táplálékból élnek, és emberfia nem ismeri fel a nyirkos, nyálkás nedvét a földnek. A kertekben magas és szép ...
Tovább...
Van egy tó a távoli Zan-ben, Túl, hol szokott élni ember, Hol magányban, förtelmest Kél egy holt és sivár szellem; Ősi, szentségtelen lélek Rémes komorsággal télten, Mitől víz lanyhulva sűrűd, S áraszt dögvész sújtotta gőzt. Széle körül agyag posvány Erőst terjeszti a bomlást, A madarak, mik érnének partot, Halandó nem ...
Tovább...
Hallga hát! Sűrű éjen át A Hőst, s hajóhadát Hazahívó kürtjel buzdítja Viszontlátni asszonyát. Csaták sorát, s Trója falát Megvívta győztesen. Ám Neptun haragja gáncsolá Hogy kelepcébe így essen: Egy pusztító vihar után Rejtelmes partot ért, Hol honát feledve csak bolyong Lótusz parfőmben nem búsong Megbűvölt férfinép. E csalárd igézet ...
Tovább...
Kiirtották, s hol az éjszaka rég örök titkot fák közébe zár, most márványfalaktól roskad az ég, s tivornyáik hona lett a vár. Messze csodálta a széles vidék, fehér volt, soktornyú s elragadó, kristály és csontagyar, s koronaék ormain soha sem olvadt a hó. És termeiben sípok szava szólt, míg bor ...
Tovább...
Torony tör feketén a felhőlepte égre; Erdő nyomakodik úttalanul tövébe. Dohos moha tapad a szent körök kövére, néma árnyak hada dúlt szürkeségbe. Madár itt nem dalol, lépő láb nem neszez, Minden halk éjzörej a süket csöndbe hull. Csak lomha szárnycsapás kavarja a szelet, A toronyba ha még a sápadt fény ...
Tovább...
Bús felhők ölelik a megfeketült tornyot, S sűrű rengeteg fojtja idő rágta alapját. Árny és csönd, moha s penész foga vájt Fakó kövébe, mely tűnt korban mint kőkör állt. Sem láb nesze, sem madárdal fel nem kavarja Az örökéj dögpárájú lakát, Bár gyakran reszketteti vész suhogó szárnya Mikor magasán kigyúl ...
Tovább...
Robert Bloch „Az arcnélküli isten” című történetéhez készült rajza okán Sötét szakadékban lüktet az ezer arcu éj, Mily ocsmány s éhes, süveg födte árnyakat füröszt; Fekete szárnyak ütemére hullámzik a mély A lélektelen ürességnek földtekéi közt. Hogy kozmoszukat nevén nevezd, vagy oly vakmerő, Hogy szétmállt arcuk titkaiért szembenézz velük, Hogy ...
Tovább...
Feketén dereng a szirtfok mögöttem, s messze sötétlik a parti homok. Mély homályba fulladt ösvényen jöttem... Veszett múltamra búsan gondolok. Lágyan nyaldossa a part menti szirtet a tenger, e hangot jól ismerem, Vállamra hajtva fejét, egykor itt tett Unda, a tündér, sétákat velem. Fényes a nap, min találkoztam véle, édes ...
Tovább...
Hó fedi a földet, a mély éj csak terjed, kihűltek a völgyek, s a láp feketén szenved, de a dombtetőn villanó fény régi pogány ünnepet sejtet. Vész terhes a felleg, nyugtalan az éjjel, halottak ébrednek s földöntúli kéjjel éltetik a napot, tánccal, dallal fakó, rothadó szentéllyel. Nem földi széltől leng ...
Tovább...
A föld hótól fehér, a fagy völgyben rekedt, és a mélységes éj ül a dombok felett, s a csúcsokon fény jelöl szentségtelen ősi ünnepeket. Az égben halál, az éj iszonyteli, a halotti bál pedig ünnepeli az éjt: csak úgy ráng a Yule-kő körül, ami fehér és penész fedi. Itt a ...
Tovább...