Kiirtották, s hol az éjszaka rég
örök titkot fák közébe zár,
most márványfalaktól roskad az ég,
s tivornyáik hona lett a vár.
Messze csodálta a széles vidék,
fehér volt, soktornyú s elragadó,
kristály és csontagyar, s koronaék
ormain soha sem olvadt a hó.
És termeiben sípok szava szólt,
míg bor festett vörösre arcokat,
de ó csodákról senki sem dalolt,
s nem emlegették fel a dombokat.
Ez így ment, míg egy bíbor éjszakán
egy részeg bárdnak óvatlan dala
hogy felhangzott, sok árny mozdult nyomán,
s egy ősi átok ébredt általa.
Az erdő veszhet, ám homálya nem;
s a helyen, hol a büszke város állt,
a rút hajnalra már egy köve sem,
csupán a rengeteg sötétje várt.
Fordította Vachter Ákos