Az álom ördöngös kapuján által,
s túl az éj hold-sápadt mélységein,
zenét szőttem szemem sugarával,
s számolatlan éltem életeim,
de most csak kínlódom és sikoltok, ha a reggel jő odakinn.
Én még együtt forogtam a Földdel,
léte hajnalán, míg láng volt az ég.
Engem az űrnek sötétje tölt el,
hol a bolygókra nincs szabva vég,
hol csak gördülnek dúlt iszonyatban és nevük sincs, fényük sem ég.
Én a tengerek felett suhantam
vég nélkül a baljós égbolt alatt,
amely dús volt sok tébolyult hangban,
és a villámoktól széjjelhasadt;
hol láthatatlan zöldvizi rémek siralma reám szakadt.
Én alámerültem, mint a szarvas,
amely ősi lombot félreseper,
hol jelen van valami hatalmas,
mi büszkén jár, hol más lépni se mer.
S most futok attól, mi körülvesz s a holt ágak közül figyel.
Nekem hegyekben botlott a lábam,
rajtuk zord barlangok gyűrésnyoma.
Szomjam ködszagú forrás tavában
oltám, mely lápokba csorog tova,
s a dolgot, mit átkos hegytóban láttam, nem bírnám többé soha.
Nincs, mi előttem repkény-fedett vár
lakatlan termében rejtve legyen,
hol ha a Hold a völgyek felett jár
falain szőtteseket lát szemem:
különös lények, disszonáns formák, felidézni nagy kín nekem.
Én az ablakokból, megigézten,
az egyre porladó mezőkön át
egy sírok övezte falura néztem,
mely magán hordta az átok nyomát;
S most márványba vájt urnák sorában hallgatom a világ zaját.
Én a koroknak sírját kísértém,
s szálltam a rémületnek szárnyain,
ahol füst fakad Erebosz mérgén,
s hófödte gleccserből kihalt a szín,
oly földön, hol a pusztaság napja tort ül az kedv halmain.
Én már vén vagyok, mikor az első
fáraó a Nílus trónjára ül,
mikor korokat dajkál a bölcső,
bűnös csak én vagyok, én egyedül,
s az ember még tiszta és boldog s égi kegyben részesül.
Ó, nagy volt az én lelkemnek bűne,
és olyan nagy a rá mért kárhozat,
égi fény rá hiába vetülne
és enyhülést a sír sem tartogat:
lent végtelen korokon át ont rá kegyetlen, bús átkokat.
Az álom ördöngös kapuján által,
s túl az éj hold-sápadt mélységein,
zenét szőttem szemem sugarával,
s számolatlan éltem életeim,
de most csak kínlódom és sikoltok, ha a reggel jő odakinn.
Fordította Vachter Ákos