The City / A város – Vachter Ákos

 

Egy látomás lengett
az éj tengerén,
egy város derengett-
maga volt a fény!
Temploma mind márványfalú dicső tünemény!

El sosem felejtem
azt az évszakot,
azt a sok fejetlen
őrjítő napot,
amikor a fehér leplü tél rám gyötrő tébolyt szabott.

Még szebben, mint Zion
csillant odafenn,
amint az Orion
elfödte szemem,
régmúlt, homályos emlékekkel telt álmot ádva nekem.

És volt csoda még sok:
mívvel faragott
ragyogó kastélyok
magaslottak ott,
és virágzó kertek ontották a bűbájos illatot.

Elbűvöltek engem
a széles utak
s az ívek, meredten
néztem sorukat,
s tudtam, hogy már jártam alattuk dicsérve csodájukat.

A nagy téren állott
egy szoborcsoport,
s a néphez kiáltott
rég, strázsája volt,
ám egyik megkopva, törötten csupaszon zárta a sort.

Bár sehol sem leltem
halandó nyomát,
még soká figyeltem
az arcok sorát,
s képzetem hosszan merengve kutatta e bűvnek okát.

S fellobbant egy szikra,
elmém tüze gyúlt,
s szítottam, hogy nyissa
felejtésbe hullt
elfeledett korszak kapuját,  s megnyíljon nékem a múlt.

Ám egy iszonyú jel
inté lelkemet,
mint vérvörös reggel
hoz baljós szelet,
s én eszemet vesztve hagytam ott  eme rémséges helyet.

Fordította Vachter Ákos