Robert Bloch „Az arcnélküli isten” című történetéhez készült rajza okán
Sötét szakadékban lüktet az ezer arcu éj,
Mily ocsmány s éhes, süveg födte árnyakat füröszt;
Fekete szárnyak ütemére hullámzik a mély
A lélektelen ürességnek földtekéi közt.
Hogy kozmoszukat nevén nevezd, vagy oly vakmerő,
Hogy szétmállt arcuk titkaiért szembenézz velük,
Hogy a szókat kimondd, miáltal egy hatalmas erő
A mélyűr tárnáiból idevonja seregük?
Ezt nem szabad emberfiának látni sohasem,
Riadt szemünk e lapon oly rút borzadályt talált.
Egy lét ez, hol a szentségesnek nincsen nyoma sem,
S a végtelenből hozza el a tébolyt s a halált.
Mily festő kutatja maga a vak mélység honát,
S él azért, hogy felébressze egy más lét iszonyát?
Fordította Vachter Ákos, 2016