The Poem of Ulysses: Written for Young People / Ifjak Odüsszeiája – Hőnyi Katalin

 

Hallga hát! Sűrű éjen át
A Hőst, s hajóhadát
Hazahívó kürtjel buzdítja
Viszontlátni asszonyát.
Csaták sorát, s Trója falát
Megvívta győztesen.
Ám Neptun haragja gáncsolá
Hogy kelepcébe így essen:
Egy pusztító vihar után
Rejtelmes partot ért,
Hol honát feledve csak bolyong
Lótusz parfőmben nem búsong
Megbűvölt férfinép.
E csalárd igézet alól
Menté hű emberit,
El nem hagyhatták a hajót
S lótuszmákonynak tiltva volt
Újfent érintni ajkaik.
Majd Küklopsz honához szelte át
A tajtékzó Óceánt,
Hol rút bestékre lelt.
Gigászi nép – egyszeme ég – ,
Vulkánusztól már nem kegyelt.
Bemerészkedének zugába
Egynek, s találtak ott
Tejet, sajtot, s megörvendve
Lakomát csaptak legott.
Ám míg habzsolák, a szörnyhalál
Mért rájuk sebes csapást,
Ithaka dőre hősein
Rajtaütött egy óriás.
A leleményes Odüsszeusz
Gyors kiutat keresett:
A gigász egyszemét kioltva
Vérengző cselt vetett.
Majd új szigetre vetődött,
Hol a Szelek Ura
Tömlőbe fogta a vihart,
Ajándékul ezt adta.
S ím dús tájakon időzött,
Kirké lakának lágy ölén.
Furcsa eset, mely itt megesett,
Múlt az Istennő szeszélyén.
Disznóalakra kárhozá
A Sokat Tűrt harcosit,
Ki Merkúr kegyéből menté meg
Átokvert torzóik.
Imígy: Vesztük láttán a hős
Zord kardot ragadott
S haragvón fogta Kirkére,
Ki hűdötten álla ott.
„Hitvány hatalmad többet már
Nem foghat őrajtuk!”
E szózatra a csúf konda
Emberré változott.
S miután átkát eltörlé
A nagy varázslónő
Saját hajóján bocsátá
Útjára, s méne ő.
Áldás repíté hallani
Sziréndal szép szavát,
Viasztól siket legényi
Kiállák e próbát.
Majd Szkülla s Kharübdisz között
Hat társat nyelt a mély.
Ó, szörnyű ár, a tengerár
Monstruma amint kél.
Majd Sol Invictus haragja
Dúlt fel újabb vihart
S büszke hajója törve már,
Bár távol még a part.
Kalüpszó földjén kiveté
A bőszült Óceán,
S az Úrnő még késlelteté
Hét hosszú éven át.
S lőn: villámló parancsszóval
Tengerre szállt megint,
Mégsem láthatá asszonyát,
Neptun keze amint
Lesújtá  ismét tutaját.
Phaiákok földjére
Sodorta galád balsorsa,
Keservét itt regélte.
Messzi honába bocsátá
Hát a király. Hanem
Ithakában kérők sora
Versengett a kézíven.
Hitvesét kívánták elnyerni.
Koldusruhát ölte
A Sokat Tűrt, s belopózva
Az álnokot mind leölte.
Ím itt a hős, büszke s erős!
Elsőnek ismeré
Csordása, majd volt dajkája,
S lám, neje lép elé.
Míg bús halál nem akasztja
Meg hű lélegzetük,
El nem hagyja már hazáját,
Örökkön marad velük.

Fordította Hőnyi Katalin, 2017